Jól halad a felkészüléssel Márton Anita

Hat héttel kislánya születését követően ismét edzésbe állt Márton Anita. A 32 esztendős olimpikon szerint ugyan most jön a felkészülés nehezebb része, mégis úgy érzi, hogy minden a tervek szerint halad a visszatérésével kapcsolatban. Az olimpiai bronzérmes súlylökő a Rádió 1 Szegednek elmondta, pár héten belül a dobógyakorlatokat is megkezdi, addig pedig továbbra is erősítő munkát végez. Márton Anita célja, hogy a lehető legjobb formában vágjon neki a tokiói olimpiának, de ezt követően is szeretné folytatni pályafutását, legalább a 2023-as budapesti rendezésű atlétikai világbajnokságig.