Nyertes és induló pályázatokban is részt vesz a szegedi Lurkó Mosoly Alapítvány

Nyertes és induló pályázatokban is részt vesz a szegedi Lurkó Mosoly Alapítvány. Karacs Rita, a szervezet kuratóriumi elnöke a Rádió 1 Szegednek elmondta, a fogyatékosügyi pályázatuk programját már korábban meg kellett volna valósítani, de a pandémia ezt nem tette lehetővé, így a nyárra tolódnak a programok. Kovács Péter interjúját hallhatják.