Nemrég megnyitotta kapuit a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár legújabb kiállítása, amely a Restaurált ritkaságok címet viseli. A tárlat a könyvtár emlékkönyvtárának gyűjteményéből állt össze, ahol a restaurátok hosszú és rendkívül aprólékos munkával dolgoztak azon, hogy ezek a könyvek vagy könyvrészletek a lehető legjobb állapotban táruljanak a közönség szeme elé. Hevesi Andrea a Somogyi Könyvtár gyűjteményi és helyismereti osztályának régikönyves könyvtárosa a Rádió 1 Szegednek elmondta, hogy ezen a kiállításon olyan ritkaságok is megtekinthetőek lesznek, mint a Vizsolyi Biblia első része. Hozzátette, hogy ezen kívül még Jókai Mór Mire megvénülünk című regényének kézirata, vagy éppen Mária Terézia által aláírt bárói címet adományozó levél is a tárlat részét képezi. Hogy ezeken kívül még mi tekinthető meg a kiállításon, és hogy hogyan áll össze egy ilyen tárlat, az Kesztyűs Dávid interjújából kiderül.
