Folytatódik Szegeden a 10. Színházi Olimpia

Écsi Gyöngyi Árgyélus Bábos Meseszínháza érkezik a szegedi Kövér Béla Bábszínházba szombaton. A 10. Színházi Olimpia Határtalanul programsorozat keretén belül meghívott kétszemélyes előadásban a zenének, a szónak, a mozgásnak és az alkalmazott eszközöknek egyforma súlyuk, szerepük van – tájékoztatta a Rádió 1 Szegedet Kiss Ágnes igazgató. A 17 órakor kezdődő Szőlőszem Kálmán című…

A határvédelem volt a fő feladata a polgárőrségnek

A határvédelem volt a fő feladata a polgárőrségnek Csongrád-Csanád Vármegyében 2022-ben – közölte a Rádió 1 Szegeddel Sárközi László a Mórahalmi Egyesület vezetője. Hozzátette: ebben az évben is fokozottan jelen vannak a város kül- és belterületein a lakosság biztonságának érdekében is valamint odafigyelnek a tanyákon élő idős emberekre.

Keresik az Év civil szervezetét és adományozóját

Már várja a jelöléseket az Év civil szervezete és az Év adományozója díjra a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ – nyilatkozta a Rádió 1 Szegeddel Varga Márta társadalmi kapcsolatokért felelős csoportvezető. Elmondta: pályázni a Civil Központ weboldalán  közzétett adatlapokon, május 15-én éjfélig lehet. A zsűri által kiválasztott első három civil…

Ókori Kína-kiállítás nyílik a Móra Ferenc Múzeumban

Ókori Kína-kiállítás nyílik a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat első egységében kínai agyagkatonákat mutatnak be, a második egység a Sanghaji Múzeumból érkező, körülbelül 130 tárgyat tartalmazza – nyilatkozta a Rádió 1 Szegednek Hegedűs Anita az intézmény PR-referense. Hozzátette: épülnek a kiállítás terei, folynak a különböző szervezési, egyeztetési munkák. Az agyagkatonákat…

Tíz évvel ezelőtt alakult a Nemzeti Tudósképző Akadémia Szegeden

íz évvel ezelőtt alakult a Nemzeti Tudósképző Akadémia Szegeden, amelynek fő célkitűzése az orvosbiológiai kutatások iránt érdeklődő tehetséges fiatalok felkarolása, tudományos munkájuk támogatása és hosszabb távon, Magyarországon tartása – nyilatkozta rádiónknak Hegyi Péter az NTA igazgatója. A gimnáziumi programrészben országosan több, mint 1000 középiskolás diák képzése zajlik. Az erre épülő…

Elindult a rendőrség vármegye járása

Mórahalom volt az első állomása a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Vármegyejáró rendezvénysorozatának. A szakemberek novemberig számos településen szerveznek interaktív prevenciós kitelepüléseket – tudta meg a Rádió 1 Szeged Mózesné Toronykőy Márta rendőr alezredestől. A bűnmegelőzési osztályvezető elmondta: a program elsősorban az áldozattá válás szempontjából kiszolgáltatottabb helyzetben lévő időskorúaknak valamint…

Könyvritkaságok a Somogyi gyűjteményének fókuszában

Nagy hangsúlyt fektet – elsősorban a vármegyéhez kötődő – könyvritkaságok megszerzésére a Somogyi Könyvtár, nyilatkozta a Rádió 1 Szegednek Kukkonka Judit a Gyűjteményi Osztály vezetője. Hozzátette: állományukat főleg aukciókon gyarapítják, de volt már példa, hogy magángyűjtőtől vásároltak vagy kaptak ajándékba kiadványokat.