Megérkeztek Metzker Viki és Miss Mood kollaborációjának friss remixei

Megjelent Metzker Viki és Miss Mood „21” című kislmezének remix EP-je, olyan hazai producerek munkáival, mint Gabry, a Loving Arms és persze a szívünknek oly kedves szegedi Lennard és Gabriel B.

Egy bomba dallal robbantotta be az új évet, január elején a Rádió1 DJ-je, Metzker Viki. A Nicsak, ki vagyok? című műsor friss győzteseként, a Sztárban Sztár üdvöskéjével Miss Mooddal kollaborált. A szerzőpáros mindössze másodjára alkotott együtt, a közös munka viszont olyan simán ment, mintha mindig is közösen álltak volna színpadra, a végeredmény pedig egy energikus pop/dance felvétel lett. A „21” videoklipje már több, mint 750.000 megtekintés felett jár, a dal pedig már a hazai rádiók kiemelet játszási listáiban szerepel. A közel 600 db Spotify playlistre felkerült kollaboráció sikerit, egy friss remix EP is erősíti olyan hazai producerek munkáival, mint Gabry, a Loving Arms valamint a szegedi kötődésű Lennard és Gabriel B.

A két szegedi dj és producer a bezárás időszakát is aktívan tölti, hiszen alig pár hete jelent meg egy másik őrületes magyar kedvenc, a Lotfi Begi, Majka és Gáspár Laci nevével fémjelzett Hurrikán “szegedi” verziója. A 21-ből pedig egy könnyed, 80-es évek hangzására hajazó, táncolható disco hangzású dalt kreáltak, amely már valamennyi streaming felületen és a Youtube-on is elérhető.